India Hangja

India világa

Ír - óind kapcsolatok

2006. április 12. 09:00 - India Hangja

Általában azt gondoljuk, hogy néhány ezer évvel ezelőtt az egyes országokat, szigeteket sokkal nagyobb távolságok választották el egymástól, abban az értelemben, hogy az utazás nehézkes volt, és a számunkra viszonylag kis távolság is legyőzhetetlen. A tájegységek természetes határai, például egy nagy hegység vagy folyó megakadályozták a szoros kapcsolatok kialakulását. Ez azonban nem így van, és elég összehasonlítanunk a különféle népek irodalmát, folklórját és a régészeti emlékeket, hogy megtaláljuk a hasonlóságokat vagy egyezéseket.

Egyáltalán nem meglepő, hogy az izlandi Edda hasonlóan mondja el a világteremtés történetét, mint az indiai Rigvéda; a görög Olümposzt ugyanazok az istenek népesítik be, mint a sumérek vagy a mitannik egét; királyi hősök hattyúlányokat vettek feleségül Írországtól Oroszországig. Nem kell azon törnünk a fejünket, hogy kik és mikor „terjesztették el” ugyanazokat a tanításokat, hagyományokat és népszokásokat Ázsia nagy részében és az egész Európában, mert nem volt sem szándékos, sem véletlen terjesztés. Ezek a ma indoeurópainak nevezett nemzetek egykor homogén népességet alkottak, közös kultúrával. A hasonlóságok vagy egyezések ennek a közös kultúrának az emlékei.

Nem tudjuk pontosan megmondani, mikor virágzott ez a nagy indoeurópai vagy proto-indoeurópai kultúra, mikor és miért szakadt szét határépítő, határaikat szívósan védelmező királyságokra vagy fejedelemségekre. Ez egyes hagyományok szerint tízezer, mások szerint ötezer évvel ezelőtt történt. Ötezer évvel ezelőtt Indiában már ismerték az írást, megkezdték a szent könyvek leírását, de a mindennapi életben még sokáig csak a kereskedők „írtak”; az árumozgást kísérték figyelemmel.

A régi Egyiptomban is nagy számmal készültek jelentések az egyes vidékek gazdasági helyzetéről, a piramisépítő munka haladásáról, a napi teljesítményekről, az adó címén beszállított gabonáról, de még az egyes sörfajták készítéséhez szükséges alapanyagok mennyiségéről is. A sumér király, Gudea „éneke” számunkra eposztöredékként hangzik; a maga korában valószínűleg csak a nagy lagaszi templomépítkezés száraz leírása volt. 400 verssor csak arról beszél, hogyan készítették elő a templom alapjait, milyen téglákat gyártottak, hogyan húzták fel a falakat. De még ez az írás is „csak” körülbelül 4200 éves; ha írtak is az emberek 10.000 évvel ezelőtt, ennek nem maradt nyoma. A régészek is csak azokat az emlékeket tudják feltárni, amelyek szilárd kőből készültek, vagy amelyeket az emberi munka illetve a körülmények szerencsés összetalálkozása konzervált.

Ezért nem tudjuk tudományos módszerekkel nyomon követni, hogy mi történt, és az idő múlásával egyre csökkennek az esélyeink. A tények - az egyezések és hasonlóságok – azonban léteznek, és közös eredetre mutatnak.

Ebben a cikkben azt vizsgáljuk, hogyan emlékezett a kelta hagyomány Krisnára Írországban. Emlékezésről van szó, mert az úgynevezett történelmi korban nem volt közvetlen kapcsolat Írország és India között, egészen a 20. század 70-es éveiig. A kelta hagyomány nagy hőse, Cu Chulainn mégis úgy áll előttünk, mint Krisna a védikus írásokban. Néhány részletkérdéstől persze el kell tekinteni, a hely, idő és körülmények ereje ezeket mindig módosíthatja.

A következőkben az alapvető dolgokat fogjuk áttekinteni, ilyenek Krisna megjelenése a földön, külseje, tulajdonságai, földi eljövetelének célja, eltávozásának körülményei.

A legfontosabb információkat a Puránákban és az Itihászában találjuk, ezek közül is a legfontosabbak a Srimad Bhágavatam és a Mahábhárata. A Srimad Bhágavatam elmondja, hogy Krisna határozott céllal jelent meg a földön:

„Egyszer, amikor súlyos teherként nehezedtek rá a királynak öltözött, gőgös démonok hadseregei, földanya Brahmához fordult segítségért… Miután Brahmá meghallotta, milyen szenvedésben van része földanyának, vele, Sivával és a többi félistennel a tejóceán partjára indult… Krisna már azelőtt tudott a föld szenvedéséről, mielőtt elmondtuk volna Neki a kérésünket… Meg fog jelenni Vaszudéva fiaként.” (SB 10.1.17-23)

A Mahábháratában ezt mondja Krisna:

„Bármikor és bárhol is legyen a vallás gyakorlása hanyatlásban, és fölényes túlsúlyban a vallástalanság, akkor alászállok Én magam. A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én.” (Bg 4.7-8)

Krisna megjelenésének vannak ezoterikus okai is, de most ezekkel nem foglalkozunk; ezeket mindig csak kevesen ismerték, és nem terjedtek el a köztudatban.

A Cu Chulainnra vonatkozó legrégebbi feljegyzések csak 1100-ból származnak, de hivatkoznak régebbi kéziratokra is. Cu Chulainn az észak-írországi Ulsterben jelent meg. Az 1100-as kézirat szerint ez 2000 évvel ezelőtt történt. De mondják azt is, hogy mindez a „szent időben”, vagyis az időnkívüliségben, a transzcendencia világában történt. A Srimad Bhágavatam Krisna számos inkarnációjáról beszél, amelyek bizonyos szempontból egymást követték, más szempontból valamennyi egyszerre létezik. Így az évszázadoknak nincs olyan nagy jelentősége.

A keltákat Krisna megjelenésének csak egyik célja, a démonok elpusztítása érdekelte. Cu Chulainn is a harcot tekinti a legnagyobb feladatának.

Krisna néhány inkarnációban egyszerűen csak megjelenik, látszólag minden előzmény nélkül. 5000 évvel ezelőtt úgy intézte, hogy legyenek földi szülei, egy király és egy királynő. Cu Chulainn apja is király (Conchobar), anyja egy herceg lánya.

Krisna külseje egészen rendkívüli. A védikus irodalom szinte egész könyveket szentel szépsége leírásának. Megjelenése pillanatában „szépséges lótuszvirág szeme volt, és négy kezében fegyvereket tartott. Mellét a Srivatsza jele ékesítette, nyakában pedig a ragyogó Kaustubha drágakövet viselte. Sárga ruhában, sűrű felhőre emlékeztető sötét testével, hosszú, vállára omló hajával, sisakjában és fülbevalóival, kardíszekkel, karkötőkkel és más ékszerekkel feldíszítve csodálatos gyermek volt.” (SB 10.3.9-10)

Cu Chulainnról azt írják, hogy rendkívül szép volt, bár egyáltalán nem felelt meg a korabeli ideálnak. Nem volt elég magas (a védikus irodalom is hangsúlyozza, hogy Krisna alacsonyabb volt a bátyjánál, és egészében véve finom csontozatú, csaknem lányos külsejű volt). A szakállas kelta harcosokkal szemben neki nem volt szakálla, ami idegenszerűvé tette a megjelenését. Sötét színű volt egy olyan környezetben, ahol a világos bőrt tartották szépnek. Ugyanez volt a vélemény Indiában, ahol komoly intézkedéseket tettek a magasabb kasztok tisztaságának, ezzel együtt világos bőrszínének megőrzésére. A Rigvéda előszeretettel állítja szembe a fehér bőrű, magas, ragyogó árja harcosokat a kisebb termetű, fekete bőrű és lapos orrú (csúnya) démonokkal, akikben sokáig leigázott őslakosságot láttak. Cu Chulainn külsejéről lényegében ugyanazt mondják el, mint Krisnáéról: világos bőrű, sötét bőrszínnel szemben előítéletes környezetben jelentek meg, mégis isteni szépségükkel mindenkit elkápráztattak. De talán nem is helyes a többes szám alkalmazása, hiszen a nagy kelta hős csak Krisna emléke, nem külön személyiség.

Krisna nem hangoztatta isteniségét; sok esetben közönséges gyermekként, ifjúként viselkedett. Később éppen olyan szabályok szerint uralkodott, mint India többi királya. Ez hozzátartozott a kedvteléshez: egy ideig úgy akart élni, mint az emberek. Ha a körülmények arra indították, hogy ebből a körből kilépjen, Jógamájá nevű energiája gondoskodott az utólagos leplezésről vagy elfeledtetésről. Jógamájá minden igyekezete ellenére az emberek tudták, hogy rendkívüli lény él közöttük. Észre kellett venniük, hogy addig soha nem ismert démonok tűnnek fel a békés Gókulában, és a támadások célpontja Krisna. Ő ugyan valahogy mindig megmenekül, „Isten kegyéből”, de már az is rendkívüli, hogy egy gyermek állandóan isteni kegyben részesül. Jógamájá általában gondosan teljesítette a kötelességét. Például Jasodá anya meglátta a gyermek Krisna szájában az egész univerzumot, de Jógamájá gyorsan azt sugallta neki, hogy álmodik, vagy valamilyen illúzióba került. Néha azonban mintha megfeledkezett volna a kötelességéről, és semmit sem tett, amikor Krisna drágakövekké változtatott egy kosár gyümölcsöt. Már csak ezért is, mindenki tudta, hogy Krisna különleges. Nanda Mahárádzs néha azt gondolta, talán egy félisten.

Cu Chulainnról is azt írják, hogy egészen rendkívüli volt. Mindenféle fegyvert kiválóan használt, még a gae bolga-t is, amelyet nem lehetett úgy kihúzni a sebből, hogy darabokra ne szaggassa az áldozat testét. Cu Chulainn erős volt ugyan, de nemcsak nyers erőből harcolt. Intelligens módon küzdött, és több csatát nyert meg emberfeletti értelmével, mint az erejével. Még kisgyerek volt, amikor játékfegyvereivel legyőzött 150 ifjút, akik éppen harci játékokkal szórakoztak.

Emberi számítás szerint egy gyerek nem győzhet le 150 fiatalembert, sem játékfegyverekkel, sem azok nélkül. Emberi számítás szerint Krisnának nem volt semmi esélye a Csánúra nevű birkózóval szemben Mathurában. Krisnát sokan csak vonzó ifjúnak vagy tehetetlen fiúnak látták, és úgy vélték, hogy a küzdelem nagyon egyenlőtlen, nem lett volna szabad megengedni, hogy egy olyan tapasztalt birkózó harcoljon Krisnával, mint Csánúra. Krisna persze „még annyira sem érezte az ütéseit, mint az elefánt, amikor megérintik egy virágfüzérrel,” és könnyedén végzett a birkózóbajnokkal.

Krisna nem azért győzött, mert fizikailag sokkal erősebb volt – Krisnának nincs szüksége fizikai erőre. Univerzumokat teremt a puszta pillantásával. Cu Chulainn társai is érezték, hogy itt valami rendkívüli történik, és azt mondták, Cu Chulainn „sirite”, önmaga törvénye, aki dicsőséget hoz a népének. Azt is mondták róla, hogy „siabartha,” eltorzult, mert a csata hevében félelmetesen megváltozott a külseje.

Sokszor írnak ilyet a Mahábhárata hőseiről: felhevülnek, vörös lesz a szemük, se nem látnak, se nem hallanak. Krisnáról nem olvasunk ilyesmit, de Krisna mégis siabartha.

Hogyan lehetséges ez? Jó 500 évvel ezelőtt, amikor utoljára eljött a földre, Csaitanja Maháprabhunak nevezték. Csaitanja Maháprabhu maga Krisna, és mégis megnyilvánítja a Krisna iránti extatikus szeretet összes jeleit. Ez hosszú történet, de most nem tartozik ide más, mint a siabartha. Azt írják, hogy az extázis egyik külső jeleként Csaitanja Maháprabhu teste szokatlanul megváltozott. Sokszor megfigyelték, hogy öntudatlan extázisában az izületeinél a csontok eltávolodnak egymástól, és a teste nagyon hosszúra megnyúlik. Bőre megereszkedik, és lóg rajta. Amikor visszatér a külső tudatba, a csontok visszakerülnek a helyükre. A halász, aki egyszer kimentette a tengerből, nem ismerte fel, mert a teste nagyon „eltorzult” (ati-vikrta). Ezek a dolgok persze az ezoterikus tanítások közé tartoznak, de mások is tudomást szerezhettek róla, például ez a halász, aki nem tartozott a beavatottak közé.

Nézzük, mit mondanak el még Cu Chulainnról. Kiváló költő volt, már csak azért is, mert egy Amairgin nevű nagy költő volt a nevelőapja, és egyáltalán minden mesterséghez értett. Ismerte a madarak nyelvét. Krisnának is volt egy nevelőapja, Nanda; bár ez vitatott kérdés, hiszen Vaszudéva előtt egy négykarú Visnu-megnyilvánulás (csatur-vjúha) jelent meg, és Krisna mint emberhez hasonló gyermek Nanda házában, Nanda fiaként „született meg.” Ez olyan teológiai kérdés, amivel itt nem foglalkozunk. Nanda nem volt költő, de a költők és a művészek nagy patrónusa. Rúpa Goszvámi felsorolja Krisna tulajdonságait a Bhakti-raszámrta-szindhuban, külön megemlíti, hogy nagyon művelt, és minden nyelven beszél, az állatok beszédét is érti.

A kelták kollektív emlékezete nagyon jól megőrizte Krsina gyermekkori kedvteléseit. Hangsúlyozzák, hogy 7 éves korában olyan fejlett volt, mint egy 14 éves. Krisna

eredetileg úgy tervezte, hogy 8 évig marad a pásztorok között Vrindávanában. De aztán olyan édesek voltak ezek a kedvtelések, hogy szándékosan megnyújtotta ezt az időt. 8 év alatt 16 év telt el, vagy más szavakkal, 8 éves korában olyan volt, mint egy 16 éves. Egyébként is nagyon szabadon bánt az idővel. Ha úgy akarta, egyetlen éjszaka olyan sokáig tartott, mint Brahmá egy éjszakája, 2,150.000 földi év. De lehet, hogy ez is csak azt jelenti, a transzcendentális világban nincs idő, időnkívüli.

Krisna számos démont ölt meg gyermekkorában, akiket ellensége, a bitorló Kamsza király küldött Vrindávanába. A démonok többnyire állatok alakjában jelentek meg, mint bika, borjú, kacsa, kígyó, ló és mások. Ezek nem közönséges állatok, például a Kálija nevű fekete vízkígyó nemcsak óriási, hanem számos feje és csuklyája van, és mindegyiket egy drágakő díszíti. Cu Cuchulainnak is többször kell harcolnia állatalakot viselő démonokkal, köztük Culann kovács hatalmas kutyájával, akiről a nevét is kapta.

A Srimad Bhágavatam és más Puránák Krisna más kedvteléseiről is beszélnek. Krisna mindenkit vonzott szépségével és csodálatos tulajdonságaival. Vrindávanában minden pásztorlány beleszeretett. Áldozatokat végeztek, és azt kérték, hogy Krisna legyen a férjük. Rukmini hercegnő nem is látta.

*Megjegyzés: Az életnek különböző szakaszai vannak. A gyermek 5 éves korig kaumára,

5-10 éves kora között pauganda, 10-16 évesen kaisora, aztán jauvana, stb. A kaumárának három része van, mindegyik 1 év 8 hónap, összesen 5 év. Ugyanez érvényes a paugandára. A kaisorában a szakaszok időtartama 1 év, 11 hónap, 2 1 nap. A kaisora a 11. életévvel kezdődik, és 15 év, 9 hónap, 7 1 napig tart. A Srimad Bhágavatam azt mondja, Krisna 11 éves koráig élt Vrindávanában, és az egész idő alatt elrejtette isteni erejét. Közben azonban olyan jól szórakozott, mint vradzsa-rádzsa-kumára, hogy meghosszabbította a vrindávani líláját, vagyis 15 éves, 9 hónapos és 71 napos korában ment el Mathurába.

Krisnát, csak hallott Róla, mégis levelet írt neki, megkérte, ne engedje, hogy Sisupálához adják feleségül, inkább rabolja el. Bhaumászura démon 16.100 hercegnőt tartott fogságban, akik mind Krisnához akartak feleségül menni. Krisna teljesítette a kívánságukat, ugyanannyi alakban terjesztette ki magát, és mindegyik lány azt hitte, hogy Krisna egyedül őt szereti. India költői nagyon sokat foglalkoznak Krisna szerelmes kedvteléseivel. Van egy mondás: Krisna nélkül nincs költészet.

Cu Chulainntól minden harcos retteg, de minden nő beleszeret. A történet egyik változata szerint ő csak látszólag Conchobar király fia; igazából Lugh az apa, aki a szerelem istene, és még a Morrigan nevű rettegett hadistennőben is szerelmet ébreszt. A Lugh szó persze ugyanaz, mint a modern angol love, szerelem. Az indiai, védikus irodalom is kiemeli Krisna és a szerelem istene, Kámadéva kapcsolatát, de itt azt mondják, hogy egészen más volt a helyzet, a szerelem istene nem az apja volt Krisnának, hanem a fia. Néhány ezer év után már lehetséges, hogy az emberek nem emlékeznek jól a rokoni kapcsolatokra.

A kelták kollektív emlékezete más esetben is tévedett. Emlékeztek arra, hogy volt egy Murugan nevű félisten, démonok legyőzője és általában a háború ura; de azt már elfelejtették, hogy Murugan Siva fia volt, és megtették istennőnek. Morrigan és Murugan egyaránt a csatatéren érzik jól magukat, és az minden boldogságuk, ha legyőzhetik a démonokat. Egy-egy madár kíséri őket, Morrigant holló, Murugant páva, és mindketten meg tudják mondani a jövőt. Csak a nemükben van különbség. A kelta világban nemcsak harcias istennők, hanem harcias földi királynők is szerepelnek, ami elképzelhetetlen a védikus Indiában.

Cu Chulainn az ír legendáknak nemcsak a legnagyobb hőse, hanem maga a Hős. Varázserői vannak, emberfeletti erővel és inspirációval küzd a csatákban. Egymaga megvédi egész Ulster népét. Ha akarja, sötét ködöt támaszt, és eltűnik. Mellékesen ő a legkiválóbb kocsihajtó.

Krisna ebben a lílában 125 évet töltött a földön. Bár a költők szívesebben foglalkoznak a gyermekkori és a szerelmes kedvteléseivel, végül is idejének java részében harcolnia kellett, részben a démonokkal, részben ellenséges királyokkal.

Egy Dzsarászandha nevű király egymaga 18 hadjáratot vezetett Krisna és népe, a szövetségben élő Vrsnik, Andhakák és Jádavák ellen. Néha félistenek kértek tőle segítséget, pl. Agni, amikor fel akarta gyújtani a Khándava erdőt. Egyes királyok csak azért támadták meg, mert katonai babérokat akartak szerezni. Egyszer egy Kálajavana nevű király mindenkit megkérdezett, ki a legerősebb uralkodó. Amikor azt hallotta, hogy Krisna és a jádavák, csak azért is megtámadta őket. Krisna először gyalog és fegyvertelenül találkozott vele, aztán az összes katonájával is végzett. Egy ksatrija számára ez a legnagyobb szégyen, fegyveresen vereséget szenvedni egy fegyvertelentől.

A kelták még jól emlékeztek arra, hogy Krisna milyen kiválóan hajtotta a harci szekeret. Kocsihajtóként vett részt a 18 napos kuruksetrai áborúban. Egy kocsihajtónak éppen olyan kiválóan kellett értenie a mesterségéhez, mint a harcosnak. Nem volt könnyű a megvadult lovakat és a fegyverekkel megrakott kocsit irányítani a csata sűrűjében. A kocsihajtó és a lovak éppúgy megsebesülhettek, mint a harcosok, bár nem tartották tisztességesnek, hogy szándékosan őket vegyék célba a nyilaikkal. Hogy egy kocsihajtó egyedül is el tudott dönteni egy párviadalt, azt látjuk Karna és Sálja történetéből.

A nagy háború központi helyet foglal el Krisna és Cu Chulainn életében. Mintha minden egyéb csak előgyakorlat lett volna ehhez a nagy küzdelemhez. A kelta legenda Cualnge tehénrablásáról beszél, és a háborút a Rigvéda is gavistinek, tehénszerzésnek nevezi.

Mellékesen ez is egy bizonyság arra, hogy nem idegenből jött, hódító árják harcoltak sötétbőrű és megvetett őslakossággal. A Rigvéda háborúi nem hódításról és földfoglalásról szólnak, csak tehénszerzésről, az egyes törzsek között szokásos csatározásokról. Előfordult, hogy valaki tényleg csak teheneket akart szerezni, mint Szusarman, Trigartta királya, de nem ez volt a jellemző. Szudász király például azért támadta meg Bheda turvasza királyt, mert szerinte csalt a kockajátéknál. Ezt a háborút is gavistinek nevezték, pedig szó sem volt a tehenekről.

Cu Chulainn Connaught tartomány, Krisna és a Pándavák a Kauravák ellen harcolnak, és mindenki tehénszerzésnek, tehénrablásnak nevezte a nagy háborút. Győztek, de agyőzelem után már nem maradtak hosszú ideig a földön. Elvégezték a küldetésüket, teljesült a céljuk. Nem volt okuk arra, hogy továbbra is itt időzzenek.

Krisna bátyja, Balaráma egyszerűen eltűnt - visszatért a transzcendentális világba. Krisna azonban másként döntött. Úgy látszik, csak azért kellett „meghalnia,” mert megszegett egy tabut. A védikus előírások szerint még a harcosok sem ölhetik meg a testvéreiket vagy rokonaikat. A kuruksetra csatában azonban pontosan ez történt, testvérek és rokonok haltak meg egymás kezétől. Vagy mégsem? A Mahábhárata olvasói tudják, hogy a csata szereplői között egyetlen közönséges ember sem volt. Félistenek és démonok jelentek meg emberek testében, hogy Krisna parancsára megütközzenek egymással. Előre megbundázott meccs volt, és minden egyes mozzanat Krisna elrendezéséből történt. Most nem soroljuk fel a számos magyarázatot, amelyeket az idők folyamán a tanítók elmondtak és leírtak. Higyjük el, hogy ez nem közönséges testvérháború volt. Ezt persze a Mahábhárata szereplői közül is csak kevesen értették meg. Gándhári királynő például csak azt látta, hogy elvesztette mind a száz fiát, és hogy ehhez valamilyen módon köze volt Krisnának. Még a csatatéren megátkozta Krisnát, pusztuljon el Ő is a nemzetségével együtt.

A történet egy másik változata szerint Krisna véletlenül megölt a sötét erdőben egy gyermeket, a gyermek szülei átkozták meg, hogy Ő is hasonló módon pusztuljon el. A lényeg valamilyen tabu megsértése: nem ölhetjük meg a testvéreinket, a rokonainkat, egy gyereket. Ha ez mégis megtörténik, nem lehet kikerülni a következményeket.

Nincs az a vaisnava, aki szívesen beszélne Krisna „haláláról.” Még akkor sem, ha ez csak úgynevezett halál. Ezért megbocsátható, hogy a kelták rosszul emlékeztek. Csak annyi maradt meg, hogy valamilyen tabu sérült. Milyen tabut sérthet meg Culann kutyája? Hát persze, kutyahúst evett. Nem szándékosan történt, nem tudta, mit eszik, csellel vették rá, hogy megkóstolja a tiltott ételt. A következmény nem maradt el, legalábbis a földi világban nem, ahol az okok és a következmények

Megszakítatlan sorban követik egymást. Az oksági láncot csak az tudja elszakítani, aki végleg elhagyja az anyagi világot. A kelták arra emlékeztek, hogy Krisna valami nem egészen Hozzá méltó módon távozott el a világból, és kitaláltak valami nagyon méltatlan dolgot Cu Chulainn számára is.

Még egy-két megjegyzést, ami kiegészítésül szolgál. A védikus irodalom néha avatárnak nevezi Krisnát, amit általában inkarnációnak fordítanak, szó szerint alászállást jelent. Mivel az avatárok többnyire Krisna részei vagy energiái, mindig hangsúlyozzák, hogy ebben az esetben nem közönséges avatárról van szó, hanem Krisna maga jött le a földre az eredeti formájában. Cu Chulainn története hangsúlyozza a hős isteni tulajdonságait, de nem nevezi konkrétan avatárnak. A kelták egyébként hittek a lélekvándorlásban, csak éppen ezt a tanítást nem fejtették ki olyan részletesen, mint az indiai tanítómesterek.

A másik dolog az, hogy a tudományos világ Cu Chulainn történetét idegen importnak tartja. Ez a hős a csatákat általában egyedül vívja és nyeri meg, mindenhez ért, intellektuális és mágikus képességei, tulajdonságai, arisztokratikus természete, és nem utolsó sorban különleges szépsége messze a kortársak fölé emelik. Az idegen származás alatt talán isteni eredetet kell érteni, talán azt, hogy a történetet akkor írták le, amikor a hős már tényleges idegen volt, távoli országban tisztelt, Írországban félig elfelejtett Isten.

Szilágyi Márta
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.