India Hangja

India világa

Híres indiai nők

2006. szeptember 10. 09:00 - India Hangja

A társadalom a világ minden részén elvárja a nőktől, hogy otthon maradjanak, és minden erejüket a háztartás vezetésére és gyermekeik nevelésére fordítsák. Mennyivel inkább így van ez a keleti országokban, pl. Indiában, ahol ez a társadalmi munkamegosztás kötelező érvényű.

A kiváló képességű hölgyek azonban minden korlátozás és tiltás ellenére felírták dicső neveiket a történelem lapjaira.

Andal


Andal egyike a vallástörténet rendkívüli személyiségeinek.

Romantikus egyszerűségében az élete is nagyon különleges. Egy jámbor bráhmana, Visnucsitta (tamil nevén Perijálvár) egy Villiputtur nevű faluban élt, Madurai mellett. Mindennapos kötelességei között volt az, hogy virágokat szedjen, és virágfüzéreket készítsen a múrtiknak, a helyi templomban. Egy reggel talált egy lánycsecsemőt a kertjében, egy tulászí bokor alatt. Visnucsittának nem volt családja, és most úgy érezte, Isten kegyéből kapta ezt a gyermeket. Godai-nak, a földanya ajándékának nevezte el. Nagy örömmel vitte haza, és felnevelte, mintha a saját gyermeke lett volna.

Godai a szeretet és odaadás légkörében nőtt fel. Visnucsitta kényeztette, bhadzsanokat énekelt neki szeretett Krisnájáról, megtanította neki a történeteket és a filozófiát, amennyire maga is tudta, megszerettette vele a tamil költészetet. Nem kellett hozzá sok idő, és Godai szenvedélyesen beleszeretett Krisnába. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy Krisna lesz a férje, és még csak nem is gondolt másféle emberi kapcsolatra.

Krisna menyasszonyának képzelte magát, szerelmesének szerepét játszotta. Minden nap feldíszítette magát a Krisnának készített virágfüzérrel, aztán a füzért visszatette a helyére, persze az apja tudtán kívül. Visnucsitta aztán elvitte a füzért a templomba, ahol felajánlották az Úrnak.

Egyszer azonban Visnucsitta megtalálta Godai egy hajszálát az egyik virágfüzéren. Elszörnyedt, elszomorodott, úgy érezte, megszentségtelenítette azt, amit egyedül az Úrnak szántak. Megszidta Godait, eldobta a virágfüzért, és gyorsan készített egy újat, amit aztán fel is ajánlottak.

Éjszaka azonban Visnucsitta álmában megjelent Krisna, és megkérdezte, miért dobta el Godai virágfüzérét, ahelyett, hogy felajánlotta volna. Azt mondta Visnucsittának, nem ér semmit a virágfüzér, ha nincs rajta Godai testének illata. Ő ezt így szereti, és Visnucsitta legyen olyan szíves, továbbra is azokat a füzéreket adja neki, amelyeket Godai viselt.

Amikor Visnucsitta felébredt, egyszerre sírta el az öröm és a bűnbánat könnyeit. Megsejtette, hogy lánya olyan tisztán és odaadóan szereti Istent, hogy azt ő fel sem tudja fogni. Különleges személy, és az Úr maga is együtt akar lenni vele. Ettől a naptól fogva nevezték Godait Andalnak, a lány, aki „uralkodik” az Úr fölött.

Andal szép fiatal lánnyá serdült. De amikor férjhez akarták adni, makacsul tiltakozott, azt mondta, egyedül Srí Ranganátha, Srírangam Ura lesz a férje. Visnucsitta kétségbe esett, nem tudta, mi lesz a lányával. Krisna-Ranganátha azonban ismét megjelent előtte álmában, és azt kérte, öltöztessék Andalt menyasszonyi díszbe, és küldjék el hozzá. Megjelent Srírangamban is, hogy az ottani bráhmanák felkészülhessenek a jövetelére.

Visnucsitta megint nem tudta, örüljön-e vagy inkább sírjon; örült, hiszen szeretett lánya elérte a célját, de bánkódott is azért, hogy elvesztette. Megtették az esküvői előkészületeket, és szereztek egy gyaloghintót, hogy Andal elutazhasson Srírangamba.

Andal izgatottan várta, mikor érnek már oda a szentélyhez. Alig értek oda, már nem tudott tovább várni, kiugrott a gyaloghintóból, beszaladt a templomi szentélybe, átölelte az Úr Ranganáthát, és ragyogó fényességben eltűnt. Ekkor még csak 15 éves volt.

Andal egyike a tamilok legjobban szeretett költő-szentjeinek. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád azt írja, a szerencse istennőjének inkarnációja, a felszabadult lelkek egyike (CC Madhya 9.79 magyarázat). A dél-indiai kegyes hagyomány elfogadja, hogy ő valóban Bhúmí déví, a földanya leánya, aki azért jelent meg, hogy megmutassa az embereknek a Krisna lótuszvirág lábaihoz vezető utat. Dél-India minden vaisnava templomában jelen van.

Amrita déví


Van Indiában egy régi hagyomány, egy falusi lány, Amrita déví meg akarta védeni a közeli erdő fáit. Amikor a helyi mahárádzsa el akarta pusztítani az erdőt, hogy fát szerezzen az új palotája építéséhez, Amrita déví és mások elállták a favágók útját, és magukhoz ölelték a kivágásra kiszemelt fákat. Kétféle befejezését ismerjük a történetnek, így aztán lehet, hogy sikerrel járt a hősies törekvés, lehet, hogy Amrta déví életét áldozta a fákért.

A legenda vagy igaz történet a 70-es években számos nőt inspirált, kezdetben a Himálaja előhegységeiben, hogy hasonlóan látványos tiltakozó mozgalmat indítsanak el Indiában. Az erdők kiirtása rövidtávon talán nyereséges, de az emberiség nem fog fennmaradni, ha elpusztítják a természetes környezetet. Sokan felismerték, hogy a modern gazdálkodás erdőirtáshoz, elsivatagosodáshoz, vízszennyezéshez vezet, és megszületett a Csipko-mozgalom. Csipko hindi szó, azt jelenti, megölelni, rátapadni – a tiltakozók átölelik a halálra ítélt fákat, és a végsőkig kitartanak. Amrita déví a mai napig inspirálja az embereket Indiában, hogy védjék meg nemzeti örökségüket.

Szilágyi Márta
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.