India Hangja

India világa

A legfrissebb hírek a Tadzs Mahalról

2007. június 25. 07:06 - India Hangja

Az indiai parlament közlekedési, idegenforgalmi és kulturális bizottsága elé terjesztett jelentés szerint a Tadzs Mahal fehér falaira finom por telepszik és sárgás elszíneződést okoz. Az Új-Delhitől délre, Agrában fekvő emlékmű annak ellenére sárgul, hogy a környék levegőjét szigorú intézkedésekkel próbálják tisztán tartani.

A légszennyezettségi mutatók ugyanis nem is rosszak, a kén-dioxid és a salétrom-oxid koncentrációját például sikerült jóval az egészségügyi határérték alá szorítani, a „lebegő szemcsés anyag” viszont az esős évszakot leszámítva soha nem látott tömegben terjeng a környéken – állapítja meg a jelentés.

A szakértők a lepedéket agyagpakolással javasolják eltávolítani, mert ez az eljárás nem koptatja a falakat és nem rozsdállja a fém díszítéseket.

A Tadzs Mahal Dzsahán sah parancsára épült felesége, Mumtaz Mahal halála után az asszony emlékére. A hatalmas márvány sírpalotán 20 ezer munkás 22 évig dolgozott, mire 1648-ban végre elkészült. A világ egyik legnagyobb szabású építészeti alkotását naponta 20 ezer látogató keresi fel.

Négyszáztizenöt éve, 1592. január 5-én született Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója, a világcsodának tekintett agrai Tadzs Mahal építtetője.

A mogul dinasztiát Bábar alapította, aki két világhódítótól – apai ágon Timurtól, anyai ágon Dzsingisz kántól származtatta magát. A Közép-Ázsiából kiszorult csagatáj herceg 1519-ben tört be Indiába, s alig tízezer fős, mongol és török lovasokból álló seregével 1524-ben legyőzte a delhi szultán hatalmas számbeli fölényben lévő seregét. Utódai moguloknak – helyesen maghaloknak, azaz mongoloknak – nevezték magukat, jóllehet túlnyomó részben keleti törökök voltak. A muzulmán vallást követő mogulok eleinte megtalálták az együttélés módját túlnyomórészt hindu alattvalóikkal, a hatalmas birodalom a toleráns és kiváló szervezőképességű Akbár, majd ennek fia, Dzsehángir alatt élte fénykorát.

Dzsehángir után öt fiú maradt, a véres hatalmi harcból végül 1628-ban a másodszülött Khurram került ki győztesen, aki felvette a Sah Dzsehán (perzsául a világ ura) címet. A harmincöt éves új uralkodónak több lázadással kellett szembenéznie, de ezeket gyorsan leverte, sőt déli terjeszkedésbe fogott. Az itt szerzett területek azonban csak ellensúlyozták az északon elszenvedett veszteségeket: őalatta lett világos, hogy a dinasztiát alapító Babár nagy álma,

Timur birodalmának visszaszerzése a perzsáktól nem lehetséges. A hadjáratok a kimeríthetetlennek látszó kincstárat megterhelték, hiszen uralkodása alatt a nemesek és a katonák száma megnégyszereződött, a hiányzó pénzt a parasztokból sajtolták ki. Ugyanakkor Sah Dzsehán bátorította a kereskedelmet és az ipart, felvirágoztak a városok, utak és csatornák épültek a távoli városokig és kikötőkig.

A nagymogul ugyan tehetséges volt, de az örökölt kápráztató gazdagság és hatalom elpuhulttá és kényelmessé tette. A hadvezetést vezéreire, a kormányzást kegyenceire bízta, ő maga pedig idejének nagy részét a művészeteknek szentelte. Kitűnő nevelésben részesült, perzsa kultúrában nőtt fel, nagy műveltségű és jó ízlésű uralkodó vált belőle. Kedvelte a festészetet és rajongott a drágakövekért: maga is faragott gyémántokat, s ő készíttette a híres gyémántokkal ékesített Pávatrónt. (A „mindössze” két méter magas és egy méter széles trónust, amelynek aranylapjain 26 733 gyémánt, rubint és smaragd villog, 1739-ben a perzsa Nadir sah rabolta el, azóta Teheránban látható.)

Igazi szenvedélye azonban az építészet maradt, alatta alakult ki teljes pompájában az indiai és perzsa elemek keveredéséből a mogul stílus. Épületeinek többsége hatalmának és gazdagságának fitogtatását szolgálta előbb Agrában, majd székhelyén és kedvenc városában, Delhiben. Agrában a Gyöngy mecset hirdeti nevét, Delhiben fehér márványból építtette újjá az Akbár által emelt Vörös Erőd épületeit és Sahdzsehánábád néven egy egész új várost emelt palotákkal és mecsetekkel, szintén márványból – ezt a kort gyakran emlegetik „a márvány uralmának”.

A régészek 671 nevet találtak az iszlám műemlék homokkő falába faragva. A pompás Taj Mahalt a mogul császár, Dzsahán sah építtette kedves felesége, Mumtaz Mahal emlékére. Mumtaz gyerekszülésbe halt bele 1630-ban, és a császár, India ötödik mogulja szerette volna, ha Agrában, ahol az uralkodói udvar helyszínén egy fehér márvány síremléket építenek az emlékére.

A régészek valószínűnek tartják, hogy az a névlista, amely az épületnek a Yamuna folyóra néző északi oldalán találtak, a kőműveseké. A neveket az Indiai Régészeti Felmérés vizsgálata során fedezték fel. Annyi bizonyos, hogy a főépítész Ahmad Lahori, a kalligráfus Amanat Khan Shirazi és a kőművesek vezetője, Mohammed Hanif is szerepelnek a listán.

A legenda szerint az uralkodó az építkezés befejezése után Ahmad Lahorit megvakíttatta, hogy soha ne építhessen még egy ilyen pompázatos épületet. Az építkezéshez közel húszezer munkásra volt szükség, akik messzi tájakról is érkezhettek – például Törökországból és Szíriából. A feliratok többsége arabul és perzsául van, de indiai írásjelek és a hinduk által a Devanagari-kéziratban használtak is megtalálhatók köztük.

A kőművesek egy része írástudatlan volt, így a régészek a falba vésett feliratok egy részét most próbálják megfejteni. A nevek csoportosítva találhatók a falon: külön vannak pl. a kupola-készítők és kerti munkások nevei.

Forrás: www.taj-mahal.net
1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Koszper Vilmos 2008.03.10. 15:14:44

"a kén-dioxid és a salétrom-oxid koncentrációját például sikerült jóval az egészségügyi határérték alá szorítani"

Mit neveznek salétromoxidnak?
Hallottam már nátronsalétromról, kálisalétromról, salétromsavról, N2O-ról, NO-ról, NO2-ről, N2O3-ról, N2O5-ről, de salétromoxidról nem.
Koszper Vilmos