A Science című amerikai szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban Neil Turok, az angliai Cambridge és Paul Steinhardt, az amerikai Princeton Egyetem elméletfizika-professzorai megállapították, hogy az eddigi elképzelésekkel ellentétben a világot nem egyetlen ősrobbanás hozta létre.

A Turok és Steinhardt által ciklikus univerzumnak nevezett, összeomlások és újjászületések sorozatán alapuló világmodell Big Bangek és Nagy Reccsek végtelen láncolatát feltételezik. A ma ismert háromdimenziós tér, valamint az idő, az anyag és az energia - egyszóval az univerzum - az ősrobbanáselmélet szerint 14 milliárd évvel ezelőtt, egyetlen Big Bang alkalmával született meg.

A professzorok is elfogadják ezt, azzal a különbséggel, hogy ők az időt jóval ősibbnek feltételezik, vagyis szerintük korábban is létezhettek a maitól különböző univerzumok.

Az univerzum tágulására elsőként 1910-ben Einstein jött rá, a világegyetem matematikai leírásakor. Ezt akkor még nem támasztották alá csillagászati megfigyelések. A korabeli meggyőződés az volt, hogy a világ „mozdulatlan”.

1922-ben Alexandr Fridman orosz matematikus elméletileg bebizonyította, hogy a világegyetem nem szükségképpen statikus, hanem az Einstein egyenletek alapján végtelen számú dinamikus (táguló - összehúzódó) világ is elképzelhető. A modern kvantumfizika mára bebizonyította, hogy az atomoknál is parányibb léptékben valóban léteznek párhuzamos miniuniverzumok.

1930-ban Edwin Hubble amerikai csillagásznak a megfigyelései a gyakorlatban is igazolták Fridman állítását, hogy néhány közeli galaxis kivételével minden más távolodik tőlünk. A galaxisokról a kutatások kiderítették, hogy a látható csillagok össztömegénél sokkal több bennük a láthatatlan, de a számítások szerint bizonyosan meglevő „sötét” anyag.

Az európai és amerikai kutatók egymástól függetlenül úgy találták, hogy az univerzumok tágulási sebessége nemhogy csökken, hanem ellenkezőleg: nő. Amiből arra következtettek, hogy - mivel ez a jelenlegi fizikai ismeretek és törvényszerűségek segítségével leírhatatlan – léteznie kell valamiféle, műszerekkel kimutathatatlan ismeretlen energiának. Ezt elnevezték „sötét” energiának.

Az új képlet szerint a világegyetemnek mindössze pár százalékát alkothatja a látható anyag, a „sötét anyag” teszi ki az univerzum mintegy negyedét, a fennmaradó részen pedig a „sötét energia” uralkodik.

Az univerzum észlelt működése csak a sötét anyag és a sötét energia létének feltételezésével magyarázható, mivel csak a látható anyagokból, elemekből felépülő világ nem működhetne így. Steinhardt és Turok azt állítják, hogy a jelenleg gyorsulva táguló univerzumban a tágulást okozó, sötét energiának nevezett taszítóerőből idővel vonzerő lesz, és akkor a gravitációval együttműködve, összehúzzák, bezárják az univerzumot, amely ha újra pontnyivá zsugorodik, újraindulhat egy ősrobbanásszerű tágulás, és ebből lesz a ciklikus, beláthatatlanul hosszú élettartamú világegyetem.

A Ciklikus unuverzum c. írást kiegészítendő nézzük, milyen képet festenek India szent írásai, a Védák a teremtésről.

Érdekessége az óind teremtéselméletnek, hogy a lelkeket az időkerék mindkét irányában örökkévalónak tekinti: „mindig létező, halhatatlan és ősi, nem teremtetett” (Bhagavad-gítá). A védák tehát a teremtést csakis az anyagi világra értik. A teremtésben Isten közvetlenül nem vesz részt, ahogyan a király sem vesz részt közvetlenül országának különféle ?rojektjeiben, hanem azokat meghatalmazottjai által hajtja végre. Isten mindenhatóságánál fogva természetesen megtehetné, hogy mindenféle teendői mellett energiáinak parányi részével egy szempillantás alatt megteremtse az egész anyagi világot, de a védikus megközelítésben Istent „rabul ejti” híveivel való bensőséges, szeretetteljes kapcsolata, így tartozhat az anyagi univerzum megteremtése a kevésbé közkedvelt eseményei közé.

A Legfelsőbb energiái megszámlálhatatlanok Ilyenek a belső, a külső és a köztes energia. Belső energiája a lelki energia, a külső pedig az anyagi energia. Ezzel az energiájával hajtja végre az anyagi világ teremtését teljes értékű részkiterjedésén, Mahávisnun keresztül. A teremtés folyamata elején Mahávisnu lepihen. Mahávisnu kilégzése során testének végtelen sok pórusából megannyi forgó-pörgő univerzum árad kifelé. Ezek az univerzumok kilégzésének végéig tágulnak, majd belégzésével megfordul az univerzumok haladási iránya, s a tágulás folyamata is megáll: a már zsugorodó univerzumok megindulnak vissza, Mahávisnu teste felé, hogy aztán a végén belehatoljanak. Az egész anyagi világ Mahávisnu szemszögéből egy lélegzetvételnyi esemény csupán.

Ezek, az először még táguló univerzumok később megtermékenyítődnek lelkekkel. Olyan lelkek kerülnek az anyagi világba, akikben megfogan az önző élvezetre való vágy. Az élőlény eredendő helyzetét tekintve, valódi boldogságát Istennek örömöt szerezve, Őt szolgálva érheti el. Isten ugyanakkor szabad akaratot ad az élőlényeknek: senkitől sem várja el, hogy szabad akarata ellenére, kényszerből közelítsen őfelé. Ezért bocsátja „játszótérként” az anyagi világot az élőlények rendelkezésére. Egyedül itt, az anyagi világban próbálhatja ki magát az élőlény irányítóként, s miután akár évmilliókon keresztül bolyongva a különféle létformák között (szám szerint 8.400.000), teljes meggyőződéssel választhatja a tiszta istenszeretet. Miután mindenféle kétely szertefoszlott Istennel kapcsolatban; megtapasztalhatja, hogy az anyagi élvezetek szenvedéssel járnak és átmenetiek: kezdetük van és végük. A lélek számára olyan az anyagi világ, mint a hal számára a szárazföld: nem az eredeti közege. Az örökkévaló lélek csakis az örökkévaló lelki világban élhet úgy, mint hal a vízben. Az ideiglenes, átmeneti anyagi világ nem az eredeti élettere.

Tekintsük most át, hogy Mahávisnu lélegzetvétele, vagyis az anyagi világ megnyilvánulása földi időben kifejezve milyen időtartamú. Az univerzumoknak saját Brahmájuk van. Ő az, aki a teremtést még továbbfejleszti. Az univerzum életének hossza Brahmá életének hosszával megegyező. Nézzük akkor hát Brahma életének különféle szakaszait. A védák négy földi korszakot különböztetnek meg: arany-, ezüst-, bronz- és vaskorszak (szatja-júga, dvápara-júga, tréta-júga és kali-júga). A jelen vaskorszak 5000 évvel ezelőtt kezdődött. A kali-júgát a félreértések és veszekedések korszakának is nevezik. A júga szó korszakot jelent.

A négy júga időtartama sorrenben a következő: 1.728.000 év, 1.296.000 év, 864.000 év és 432.000 év. Ez a négy korszak együtt képez egy csatúr-júgát. Egy csatúr-júga tehát 4.320.000 földi évből áll. 1000 csatúrjúga képezi Brahma egy napját, s ugyanennyi egy éjszakáját, vagyis Bhrahma 24 órája 4.320.000 millió év szorozva 2000-rel, ami 8.640.000.000 év. Brahma egy éve 360 napnól áll. A 8 milliárd 640 millió év szorozva 360-nal az 3110,4 milliárd, Brahma egy éve. (A követhetőség érdekében maradjunk a milliárdoknál) Brahma száz évig él, írjunk akkor még két nullát ehhez a számjegyhez. Így kapjuk meg az anyagi világ fennmaradásának hosszát: 311.040 milliárd év. A védák szerint most nagyjából a közepén tartunk.