Sivának, a pusztítás félistenének felesége, Szatí testének elhagyását, vagyis a halált választja, amiért apja, Daksa király megsértette az Úr Sivát. Szatí így szólt az apjához:

„Daksa! Egy olyan ember, mint te, csak hibát keres másokban. Az Úr Siva azonban nemcsak nem nézi mások hibáit, de ha valakiben egy parányi jó tulajdonságot felfedez, azt a sokszorosára nagyítja. Szerencsétlenségedre te egy ilyen nagy lélekben találtál hibát. Testem szerencsétlenségemre a tiédből jött létre, aki megsértetted az Úr Sivát! Szégyellem, hogy rokonok vagyunk, s megvetem magam, amiért testemet egy olyan emberrel való kapcsolat szennyezi be, aki megsértette a legkiválóbb személyiség lótuszlábát!”

Miután Szatí mély meditációba merülve elhagyta testét Siva, akinek háromágú szigonya oly félelmetes, hogy magát a Halált is elpusztítaná, haragra gerjedt, és egy hatalmas démont teremtett, hogy elpusztítsa Daksát. Az Úr Siva éktelen dühében az ajkába harapott, s hirtelen kitépett egy szálat a hajából, mely úgy lángolt, mint az elektromosság, vagy a tűz. Őrülten kacagva felpattant, s a hajszálat a földhöz vágta. Egy félelmetes démont teremtett ezzel, aki szinte az égig ért, s olyan ragyogó volt, mint három nap együttvéve. Az Úr Síva megparancsolta neki: „Öld meg Daksát és katonáit!”

Vírabhadra, Siva démona megtalálta Daksát, aki épp áldozatot készült bemutatni a Legfelsőbb Úrnak, Visnunak, ahogy az uralkodókhoz illik. A démon nem tétovázott, és az áldozati arénában lefejezte a királyt.

A pusztítás urát azonban később megbékítette apja, Brahmá, az anyagi világ fenntartója, így Siva életre keltette Daksát. De mivel fejét a démon hamuvá égette, az áldozatra szánt kecse fejét illesztette a király testére:

Amikor Daksa megpillantotta az Úr Sivát, aki egy bika hátán ült, szíve, melyet az iránta érzett irigység szennyezett be, azonnal megtisztult, ahogyan a tó vize tisztul ki az őszi esőzéstől. Daksa király imákat akart mondani az Úr Sivának, de amikor leánya, Szatí szerencsétlen halála jutott eszébe, szeme megtelt könnyel, bánatában hangja elcsuklott, s egy szót sem tudott szólni.

Miután Siva szíve megesett a szerencsétlenül járt Daksán, lehetővé tette, hogy félbeszakított áldozatát újra elvégezze. Daksa király, immár megtisztult szívvel újra bemutatta az áldozatot Visnunak, s tökéletes, irigységtől mentes lelki tudattal járta a vallás útját, halála után pedig Isten szent birodalmába került.

Daksa története megmutatja nekünk, hogy irigységünket legyőzve elérhetjük a lelki békét, amit a Legfelsőbb Úr, Visnu iránt, mély és őszinte szeretettel felajánlott áldozatok hoznak meg. Valószínűleg Daksa, áldozatával nem érte volna el a tökéletességet, ha az Úr Siva nem töri le irigységét.