Komoly kételyekkel és előítéletekkel kell szembenéznünk az eltűnt civilizációkkal kapcsolatban. A történelem súlya akarva-akaratlanul rátelepszik a lelkiismeretünkre, akár egy nehezék. A múltban ugyanakkor sok évezredes élettapasztalat bölcsessége is jelen van. Ha közelebbről megismerünk egy régi kultúrát, akkor érthetjük meg annak mély értékeit.

Valami azonban azt sugallja, hogy a miénknél korábbi civilizációk nem voltak teljesek, oly sok minden hiányzott belőlük. Nem lehetett internetezni, repülőgéppel utazni stb., vagyis e sugallat szerint a régi kultúrák nem csak technikailag, de szellemileg és a bölcseletben is primitívebbek voltak. A mai ember nehezen tudja elhinni egy-egy régi kultúra történeti leírásait vagy megfontolni megoldásait adott problémakörökre. Mondának, legendának vagy mitológiának tekinti. Mondjuk ki: mesének. Tehát nem valós, de ha mégis létezett volna, akkor is fejletlenebb a mai modern társadalomnál.

A mai ember a fejlett, modern kori társadalomnak hisz, tapasztalati úton kíván tanulni. Hasonló ez ahhoz, hogy bár egyenlőségről beszélünk, olykor mégis lesajnáljuk a nálunk szegényebb ország polgárait, úgy érezzük, hogy ők valamivel kevesebbek nálunk. A modern ember ugyanígy viszonyul a régi kultúrákhoz. Kiindulópontja, hogy az ember a teremtés koronája (egész pontosan a biokémiai folyamatok tökéletessége) és azon belül is a mai világ a világok világa, ehhez képest minden más kevesebb. S minden jó szándék ellenére ilyen kételyekkel és előítéletekkel kerülünk ki az iskolapadból.

A kétely létjogosultsága ellentétpárjában keresendő. A hiszékenység és a naivitás nyilvánvalóan nem kívánatos. Talán ezeket a hibákat kívánja kiküszöbölni a modern világ, amikor kételkedésre nevel, hisz oly sokszor visszaélt a világtörténelem az emberi hiszékenységgel és naivitással. Vagyis a kétely segít a hiszékenység legyőzésében.

Kételkedjünk hát bátran! A negatívnak látszó kétely a meggyőződés elmélyítésének eszköze. Kételkedjünk hát az óind kultúra létjogosultságában, történelmének valódiságában!

Tételezzük fel, hogy a korai indológusok révén kialakult árja hódítás elmélet megfelel a valóságnak. Hiszen a tudományos kutatásokkal is java részt csak azt tehetjük, mint a régi civilizációk bölcseletével. Kételkedhetünk benne, vagy elhisszük.

A harmadik lehetőség pedig, amit most teszünk: megvizsgáljuk a kérdést. Ismételten hitelemekkel találjuk szemben magunkat: vagy elfogadjuk egy korábbi kutatás eredményét vagy nem. Vagyis konstruktív hit szükségeltetik a tudományos vizsgálódáshoz is. Pl. egy régészeti feltárásnál hiszünk abban, hogy az előkerült lelet valóban az adott helyről került elő, hiszünk méréseink hitelességében. A konstruktív kétely pedig a vak elfogadás útvesztőjéből vezeti ki a kutatót.

Tételezzük fel tehát, hogy az egész óind civilizáció nem más, mint hiú ábránd, tételezzük fel, hogy az óind kultúra maradiságánál fogva barbár törzsekből összeverbuválódott kulturálatlan egyveleg, vagy éppen egy egész világot leigázó nagyhatalom. Legyünk még vakmerőbbek: tegyük fel, hogy a Védák esszenciája, a Bhagavad-gítá egy kitalált személyek közötti kitalált eseményen alapuló kitalált párbeszéd. Rendben, tételezzük fel. De hogy feltételezésünk megalapozott legyen, meg kell vizsgálnunk, alaposan körbe kell járnunk a kérdést.

Vizsgálódásunkat India történelmi áttekintésével kezdjünk. Sorba vesszük, mit tanít a mai tudomány India történelméről Európában és Indiában, s ezt összevetjük az óind hagyomány elképzeléseivel. Ily módon esik majd szó a következő részekben az Indiában oktatott darwini evolúcióelméletről, az árja hódításról, a magyar közoktatásban Indiáról szerezhető ismeretekről és az előbbiekkel szemben álló indiai hindu kolostorokban tanított elméletről.