India Hangja

India világa

Kint rekedt közönség a szabadkai india esten

2006. december 10. 07:00 - India Hangja

A vajdasági Topolyán Náray Éva, a topolyai Művelődési Központ igazgatónője szervezésében valósult meg az India est. A 200 fős közönség nagy érdeklődéssel fogadta a rendezvényét. Az Újvidéki Televízió is kivonult a rendezvényre.

Szabadkán (Subotica) a Bábszínház adott helyet az India Hangja klubjának az Indiai est megszervezésére. Itt gyűltek össze az India kultúrája iránt érdeklődök. A szervezők mindent megtettek, hogy hallassák hangjukat, arra mégsem számítottak, hogy a 240 férőhelyes színházteremben a pótszékeknek is elő kell kerülniük. A belepőjegyek tíz perc alatt elkeltek, de a jegyekért kígyózó sornak koránt sem volt vége. Negyven vendégnek csalódottan kellett hazatérnie, mert már nem fért be.

Az est házigazdája, dr. Sztojiljkovity Olivera köszöntötte a vendégeket, s a tartalmas bevezető után színpadra kérte a budapesti Bittner Mínaksi Dóra bharata natjam táncművészt. Negyvenkét perces előadásában a következő négy darabot láthattuk.

Thodajamangalam - Tradicionális vaisnava darab. A Mahábhárata és a Rámájana a két óind eposz. Főhősei Ráma, Krisna és Ventakésvara. A most látható darab egy füzér a két eposz főszereplőihez szóló versekből. A versszakok a Bhadzsana Szampradhajából származnak és különböző ritmusokban komponáltak.

Alarulu - Az Alarulu Kurijaga kompozíció Alamelumanga istennőnek Venkatésvara, a Hét hegy ura előtt lejtett gyönyörű táncát idézi. Fátyol mögött, egy félig kinyílt lótusz szépségével táncol. Szárijának redői ritmusra libbennek, csillogó díszei minden irányba szórják ragyogó sugaraikat. Tánca rabul ejti a Hét hegy urának szívét.

Góvardhana Giridhara - A költemény Krisnát dicsőíti, aki kisujján felemelte a Góvardhan hegyet, mint egy hatalmas esernyőt, menedéket nyújtva Vrindávan falu lakóinak az Indra által küldött szörnyű eső elől. Ahogy Krisna táncol, ékszereinek csilingelése egybeolvad a tánc ritmusával, és magasztos tetteinek felidézése boldogságot kelt a hallgatók lelkében.

Thillana Vrindavana Saranga - A thillana rendszerint a Bharatanatjam előadások záró darabja. Eleven ritmusa, dallama és az örömöt sugárzó tiszta táncmozdulatok virtuóz összhangja gondolatainkat magával ragadva járja át testünket.

Fantasztikus élmény volt az indiai klasszikus tánc a csodálatos zenével együtt.

A szünetben a szervezők indiai ételkóstolóval lepték meg a közönséget. Az indiai zöldséges táska (szamósza) és ájurvédikus tea pillanatok alatt elfogyott. A rögtönzött indiai butik körül is nagy volt a nyüzsgés, s az indiai ajándéktárgyak, textíliák, könyvek és CD-k szép számban keltek el.

Az est befejező részében Szvámí B.A. Haridzsan kultúrtörténeti előadásával kalauzolta Indiába a különös érdeklődést tanúsító közönséget. Részletek, fényképek és letölthető videók megtekinthetők a http://www.subotica.info/eventview.php?event_id=12929 oldalon. A videók megtekintéséhez regisztráció szükséges.

Forrás: www.subotica.info
Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása