Előző részünkben a kétely természetét fejtegettük. A gondolatmenet végkövetkeztetése szerint a konstruktív kétely megóvja a szemlélődőt a vak követés és a hiszékenység útvesztőjétől. De a szemlélődő már tele van előítélettel a régmúlt korok bölcselete iránt. Mostani részünkben utána járunk annak, hogy Indiában milyen ismeretek szerezhetők Indiával kapcsolatban.
Követve a XX. századi fuvallatot, India politikai elitje a függetlenség kivívása után az ország demokratizálódásán fáradozott. Az ország hanyatlásának megállítását, illetve felvirágoztatását a marxista tanok bevezetésével látták megoldottnak. Természetesen a nemzeti beállítottságú politikai erő is végig jelen volt a demokratizálódó Indiában. Érthető, hogy a modern kori oktatást is a vezető politikai elit alakította ki.
Árja hódítás - A modern kori oktatás tanítása szerint az árják a mai Irán területéről érkező hódítók, akik fejlett, fémből készült fegyvereikkel leigázták az Indiai őslakosságot. E szerint az elmélet szerint a védikus irodalmat is a leigázók alkották. Az elmélet lényege, hogy az óind kultúra gyökere egy idegen leigázásban keresendő. Vagyis a hindu kultúra gyakorlói gyökértelenek, sőt szégyellni való múltjuk miatt nem lehetnek büszkék saját történelmükre, illetve tanításaikra. Az árja hódítás elméletét a gyarmatosító brit kormány táplálta. A mai indiai oktatás már olyat is tanít, hogy a védikus időben marhahúst fogyasztottak, sőt, mi több, ez volt fő táplálékuk.
India egy másik zavaros pontja a közel egy évezredes muzulmán uralom. Ma Indiában a muszlim hódításról nem illik beszélni. Sokkal inkább arról tanítanak, hogy a muszlim kultúra az indiai kultúra része. Viszont nem tanítanak arról, hogy a muszlim uralom alatt közel háromezer hindu templomot leromboltak, sem a fegyverrel történő hittérítésről. Ez természetesen egy demokráciára és békére törekvő országban érthető. Persze megkérdőjelezhető is egyben, hiszen felmerül a kérdés: eltorzítható-e a valóság azért, hogy ne legyen háború? Nem olyan-e az igazság természete, hogy előbb-utóbb mindenre fény derül? Vajon miféle motivációk lehetnek még az igazság eltorzításakor?
Arra mi lehet a válasz, hogy az olyan óind irodalom, mint a Rámájana és a Mahábharata nem történelmi műként, hanem hindu vallási irodalomként szerepel a mai indiai oktatásban? És tegyük hozzá, csupán érintőlegesen foglalkozik vele az oktatás Indiában, ahol több száz millió ember, a lakosság több mint fele történelmi műnek és életvezető isteni kinyilatkoztatásnak tekinti az említett irodalmat. Nem elfogultság-e állást foglalni valamiről, pontosabban valami ellen, aminek eredetében nem vagyunk bizonyosak? Nem volna-e igazságosabb a fentiekre tekintettel semlegesen tanítani az a történelmet? Mind emellett ma már komoly régészeti feltárások is igazolják az óind irodalomban megemlítésre kerülő események valósságát.
Az előző indiai kormány komoly törekvést tett a tankönyvek kijavítására, hogy ne történelmi tényként, hanem egy elméletként szerepeljen az árja hódítás. Továbbá, a muszlim hódításról is nyíltabban írtak az előző kormány által kiadott tankönyvek, aminek eredményeképpen felzúdult a baloldali lobbi. Végül a legutóbbi szavazásokon megválasztott kormány visszaírta a tankönyveket…
