Minden nép találhat magának okot a panaszkodásra. India esetében ott az évezrednyi muzulmán hódítás, amit az angol gyarmatosítás melegváltásban vett át, hogy két évszázadon át „vezesse a felvilágosodás felé” a világosság népét. Aztán, az angolok kivonulása után, minden előnyével, de nem kevés hátrányával, jött a XX. századi demokrácia…

Robbanásszerű a fejlődés. India ma dobogós a világgazdaság iparágainak jó részében. Egyre nőnek a nyugati típusú, (a Magyarországon épülteket megszégyenítő) bevásárlóközpontok. Hogy stílusos legyek: minden jel arra mutat, hogy Indiában „dübörög” a gazdaság.

Megnyugtató jelenség, hogy a nyugatra emigrált indiaiak második és harmadik generációs fiataljai Indiába utaznak, hogy megismerjék a jóga titkait, hazájuk szellemi hátterét. Már szó volt arról sorozatunk elősző részeiben, hogy miközben terjednek a nyugati „vívmányok”, az indiai kultúra is futótűzként terjed szerte az egész világon. Sorba nyílnak a jógaklubok, ásramok, meditációs központok, indiai tánciskolák, éttermek, indiai boltok, divat a henna-festés. A Gandhi-féle „ellent-nem-állást” tanúsító Indiára figyel az egész világ, s tanul onnét.

De amikor a nyugati ember Indiába érkezik, könnyen megbotránkozik: „Miért a kosz, miért a primitív egyszerűség? Folyóparton mosnak a XXI. században, és kézzel tekerős kőmalommal őrölnek? Micsoda együgyű következetlenség? Hogyan is lábalhat ki egy ekkora ország ilyen mély tudatlanságból? Ez volna a misztikus India? Kosz és elmaradottság?” Azt hiszem, sok Indiában ideiglenesen menedéket kereső nyugatiban fogalmazódott meg egy-egy hasonló gondolat. De a végén mégis újra itt köt ki az ember.

Nem azt mondom, hogy dobjuk el mosógépünket, és irány a folyópart (persze nem is biztos, hogy rossz ötlet volna), de érdemes egy mély levegőt venni, mielőtt pálcát törünk India fölött. Ne járjunk úgy, mint az anya a mongúzzal.

A történet szerint az édesanya otthon hagyta alvó kisdedét azzal, hogy jön hamar, csak tejért megy a piacra. Közben egy kobra besettenkedett az épületbe. A házi mongúz abban a pillanatban lecsapott ádáz ellenségére. Hatalmas csata után a mongúz került ki győztesen. A kígyó kimúlt, de a mongúz is megsebesült a párbajban, s csupa véres sebbel a testén, pihegve várta a bejáratnál gazdáját. Megérkezett az asszony. Észreveszi a vérben úszó mongúzt, s azon nyomban nekirontott egy husánggal. „Mit tettél a gyerekemmel?” – kiabálta torkaszakadtából. Aztán, hogy fölegyenesedett, akkor látja, hogy gyermeke nyugodtan alszik a bölcsőben, s mellette a kinyúlt kobra. Akkor csapott az asszony homlokához, hogy jaj, mit tettem? Gyermeke megmentőjét ölte meg.

Nos, ezt ne tegyük Indiával! Vegyünk hát egy mély levegőt, üljünk le, és gondolkodjunk egy picit. Jusson eszünkbe Kőrösi Csoma, Baktay Ervin, Gandhi, Tagore. Jussanak eszünkbe a középkor kiemelkedő indiai tanítói, jussanak eszünkbe a Mahábhárata és a Rámájana hősei. És figyeljünk. Ezt csinálom én is. Amire rájöttem, hogy van valami Indiában. Valami megmagyarázhatatlan. Minél közelebb kerülnék ehhez a Valamihez, annál megfoghatatlanabbá válik. Titokzatos a múltja, rejtély a jelene, s vajon, milyen a jövője?