Delhiben Akbar császár udvarában volt egy Tanszen nevű zenész. Áldott volt ő az Isten-anya és a Guruja által. Egy nap mikor Tanszen a császár udvarában játszott, játéka elbűvölte a muzulmán uralkodó Akbart, aki így szólt hozzá:
– Úgy zenélsz, hogy senki sem hasonlítható hozzád.
Tanszen így válaszolt:
– Nem uram, van valaki. Ő nem közönséges személy. Haridásznak hívják és szentnek tekintik. Vrindávanban él (a hinduk Jeruzsálemében) és Ő az én gurum.
A császár nagyon kíváncsian figyelte Tanszent, s úgy döntött, hogy meghívja Haridászt az udvarába, hogy meghallgassa énekét. Tanszen elmondta, hogy a guruja nem mozdul ki Vrindávanból. Sokan hívták már őt sokfelé, de mind hiába.
– Akkor hogyan tudnám én meghallgatni a zenéjét? Oda tudnál engem vezetni hozzá? – kérdezte Akbar.
– Ha hajlandó vagy álruhát ölteni, s tanítványomként mutatkozni, akkor odaviszlek, és megpróbáljuk rábírni, hogy énekeljen, amíg ott vagyunk – válaszolta Tanszen.
A Császár vállalta az álruhásdit, s Tanszennel elindultak Vrindávan felé.
Megtalálva a helyet, Akbar és Tanszen kifejezték tiszteletüket a Szent előtt. A szent azonban nem énekelt. Este Tanszen kezdett el énekelni, s amíg énekelt, szándékosan ejtett egy hibát, amit Haridász kijavított, s hogy elmagyarázza miként kéne, elkezdett énekelni. Akbar és Tanszen elbűvölve hallgatták az énekét. Ez volt a legistenibb zene, amit Akbar valaha is hallott.
Egy kis idő múlva a szent újra visszavonult, s elmerült meditácójában.
– Te kiválasztott vagy, ha ilyen tanárod van. Hogy tud így énekelni? – kérdezte Akbar.
Tanszen megadta a választ:
– Ő nem puszta halandóknak énekel, mint én. Ő az isteneknek énekel. Ezért olyan isteni a zenéje.
